Az élet nem mindig szép és ezt olyan nehéz felfogni. Minden egyesnap arra várva ,hogy új nap talán egy új dolog történik velünk ,egy új nap és mindennek végi ami bánt és zavar. De ez sajnos lehetetlen. A vágyakozás ezután ,már rég szertefoszlott. Most már csak az a lényeg ,hogy éljük túl a napot. Ami nem is olyan könnyű. A napok olyan lassan telnek és minden percben várom ,hogy érjünk az egyről a kettőre. Amikor meg valami jó történik akkor a nap beindul egymás után gyorsan telnek eljön az tavasz az új reménység és kivirágzás hónapja. Utána jön a nyár a izgalom , meleg és a jó lét hónapja és persze a lazulásé is. Ezt követi az ősz a fákról lehullanak a levelek hisz semmi sem tart örökké így ősz végén lehet ,hogy igaz a virágok egyszer csak elhervadnak a fagyi elolvad de az érzés örökké meg marad. Vágyakozva nézünk a tájba néha a semmibe ,hogy egyszer csak minden olyan legyen mint régen. Amikor még védőkezek szorítottak amikor még nem féltem ha baj van de ennek vége. Lehet ,hogy mindent derűsen látok de én 13 éves fejjel nem tudom felfogni ,hogy elvesztettem őt akit szeretek aki mindig is vigyázott rám. Ez könnyű így mondani de érezni nehéz. Egyedül maradtam a kemény világba. Ilyenkor van az ,hogy a kis gyerek az apa vállára borulva sírja ki magát. Bárcsak az olyan könnyű lenne de nekem nincsen apám. Vagy is biológiailag van de ő talán egy-két évesen elhagyott. Én soha nem hibáztatom ,hogy nem keresett fel. Én még azt se tudom ,hogy hogy hívják pedig szívesen megismerném. És megölelném vagy nem is tudom csak legyen velem mert én szeretném ha valaki lenne és szeretne. Ezen gondolkoztam amikor megszólalt a csengő. Vége egy újabb napnak. A füzetemet és a könyvemet magamhoz vettem és utolsónak elhagytam a termet. Vágyakozva néztem vissza a padra a sarokba ott mindig olyan kellemes ülni órán és jegyzetelni. Tudom mindenki hülyének tart ,hogy szeretem az iskolát. Igazából nem is a tanítást szeretem hanem a társaságot. Itt sokkal jobb. Lehet ,hogy senki sem áll szóba velem de akkor is van hangulat. Szenvedni könnyű ha az állapotomra tekintek meg gondolom más ember is élt át ennél szörnyűbb dolgokat. Viszont hinni és erősnek maradni nehéz ez mind csak elhatározás kérdése ezt szokta mindenki mondani. De az is nehéz 3 évem volt megtanulni. Már elnézést de én ilyen fiatalon az iskola mellet minden délután elmentem dolgozni egy kis boltba ,hogy tudjak magamnak más napra élelmet biztostani legalább annyit ,hogy nem haljak éhen. És távolról egy kis faluból ha lehet ezt mondani mert elég kihalt egy falu. Csak néhány idősebb ember lakik ott akik ragaszkodnak a szülő helyükhöz. Azok élnek ott ami az iskolától 2 km van vagy is oda vissza 2-2 km az egyenlő 4 km naponta ennyit teszek meg. Itt az iskolába meghallom ,hogy valaki azért sír mert a másik utcából gyalog kellet jönnie. De jó is lenne ha én ott laknék. Lassan becsuktam a terem ajtót. És elindultam a szekrényem felé ami a 66 számot takarta. A sarokba volt mit is vártam hisz szerintem a létezésemről sem tud senki. A szekrényhez érve kivettem a táskámat és beleraktam a két könyvet. A kabátomat kivettem és elindultam az üres folyóson. Amikor eszembe jutott ,hogy elfelejtettem becsukni a szekrény ajtót. Egy nagy levegőt véve vissza indultam. Oda érve beakartam csukni azt ajtót amikor véletlenül a fejemnek vágtam.
Mintha egy pillanatra bevillant volna valami. Egy autó baleset de kivel s mikor ? Még azt sem mondhatóm ,hogy vissza emlékezés hisz nem történt velem semmi. A fejem nagyon fájt de nagy levegő vétellel elindultam. Még mindig furcsállottam lehet ,hogy csak az egyik filmből láttam vagy nem tudom. De akkor is miért vésődne így az agyamba. Neki indultam a szokásos távomnak haza. A sötétség már ellepet mindent mikkor végre a házamhoz értem. A kulcsot kerestem a táskámba. Elő is vettem amikor megláttam egy papír repülő alakú szimbólumot rajta. mindig gondolkoztam ,hogy vajon miért is lehet rajta . Túl fájdalmas ,hogy tovább is erre gondoljak. Hirtelen egy szúrást éreztem és odakaptam. De már csak azt vettem észre ,hogy a földre zuhanok. És valami oda láncol. Majd a szemem sarkából meg indul a sötétség. Próbálok torkom szakadtából kiabálni de mind ezt nehezebbé teszi és a könnyek lefolynak az arcomon. A sötétség ellep mindent.
